Mindenki táncol

A 49-es villamoson utazott a kislány hétfő reggel. Anyukája kezébe kapaszkodott, így zötyögtek át a Szabadság hídon; állva, pedig volt pár szabad ülőhely. Négyéves lehetett. Egyszer csak dalra fakadt. Hogy mit énekelt, nem tudni, talán nem is figyelt fel rá más az anyján kívül csak ez az utas, akinek egyenesen a fülébe szálltak a dallamok, s aki szétolvadt mosollyal viszonozta a kora reggeli meglepetést. Az éneklés hamar abbamaradt, a villamos megérkezett a Fővám térre, megállt, és a kislány megpillantotta a megállóban lévő plakátot. Elolvasni nem tudta, hogy mi van ráírva, meg aztán úgy sem értené, mit is jelent, hogy: „Együtt bontanák le a határzárat”. Ők, öten, a kezükbe retusált sárga nyelű kerítésszaggatóval.

– Nézd, anya! – biccentett a gyermek a plakát felé, látszott, hogy nem először látja.

S az utas, aki addig az édes, ismeretlen kislány dalát meghatott mosollyal hallgatta, hirtelen erős ütéssel szíven lett találva:

– Az a néni sose mosolyog, ugye? – kérdezte gunyoros éllel a két lábon tipegő ártatlanság az anyukájától.

A borzongás, hogy a plakát üzenetét egy olvasni nem tudó ovis is érti. Nem ért semmit, hisz kisgyerek, mégis érti, leveszi, hogy ezek az arcok ott a plakáton nem jók. Gonoszak. Rosszak. Mosolyogni sem tudnak. Kivéve a közepén feszítő öregurat, ő pofátlanul röhög. Jó munkát végeztek a plakáttervezők, szépen teljesített a nyomda. Mindenki táncol…

A plakát aztán eltűnt; a villamos indult tovább a Kálvin térre.

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 × egy =

hirdetés