„A legnagyobb sikereimet kudarcként éltem meg.” Tisza Katát sztereotípiák mentén még mindig nehéz megfejteni. Rendhagyó interjú a születésnapos íróval

hirdetés

Tisza Kata 2005-ben a Pesti kínálat c. kötettel robbant be az irodalmi közéletbe. Huszonnégy éves volt ekkor. Egyszer csak elénk keveredett egy nehezen meghatározható lány, annyit tudtunk róla, hogy Tisza Kálmán unokájaként Marosvásárhelyen nőtt fel, s eminens diákként azt remélte, hogy az anyaországban megtalálja méltó helyét. Egyedül kezdett új életet Budapesten, angolt tanított gimnáziumban, nyelviskolában és egyetemen a tanulás mellett három műszakban, majd jött ez az érdes hangú antológia a különös történetekkel, és Tisza Kata hirtelen országos hírű sikerszerző lett. Rádióban, tévében szerepelt, ilyen-olyan eseményekre hívták, címlapsztárként tündökölt. Kapott ezért hideget, meleget: „túl szép”, „túl felszínes”, „kihívó”, „törtető”, „karrierista”, „exhibicionista”…, pedig már ekkoriban átsejlett az írásain a lélekérzékenység, a mélység, az erő. 

Kellett ez a közel évtizedes önkéntes szünet. Kata eltűnt a címlapokról, nem használ(hat)ta a politika, irodalmi pódiumokra sem lépett fel. Férjhez ment, két lánya született. Elvonult, továbbtanult. Nehéz csend lehetett, keveset árul el ezekről évekről, feltételezhetően nagy belső zajban telt… Megfogadta, hogy soha nem ír többé könyvet. Kár lett volna ezért a hangért – a lélek nehezen felfejthető rétegeiről kevesen képesek ennyire megfoghatóan, s ennyire személyes hangon írni.

Kata fogadalmát megszegve, a múlttal megbékélve 2017-ben rukkolt elő az Akik nem sírnak rendesen c. kötettel. Pszichoprózáit sokan várták, sokan szeretik. A szerző még mindig szép és még mindig fiatal, és sztereotípiák mentén még mindig nehéz megfejteni. Tévúton jár, aki ezzel próbálkozik… Rendhagyó interjúra hívtam, hívószavak alapján neki kellett megírnia. Következzen Tisza Kata!

Tisza Kata 2017-ben. Fotó: Reviczky Zsolt
Névjegy
Tisza Kata társadalomkutató, író, coach 1980. augusztus 30-án született Marosvásárhelyen. Diplomáit az ELTE Bölcsészkarán valamint az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán szerezte. Jelenleg az ELTE Pszichológiai Doktori Iskolájának doktorandusza, kutatási területei az életút, az öregedés, az életminőség, az identitás és az előítéletekkel szembeni küzdelem. Kezdeti sikereit követően kilenc évig nem publikált irodalmi műfajban, és nyilvános szerepléseit is lemondta. Az Akik nem sírnak rendesen a kihagyás utáni első kötete. Szövegeiben leginkább kollektív veszteségfeldolgozással foglalkozik, coachként pedig az egyéni életút elakadásainak oldásaival.

 

Asszociációk Katától A-tól Zs-ig

Anya/anyaság

Egyszerre kezdet és egyszerre vég, egyszerre a mindenség. Új világ nyílt, új érzések, sosem tapasztaltak, mélységek, odaadások, teljes átértékelődések. Minden másnak a vége is. Nekem nagyon-nagyon nehezen és lassan ment a visszarendeződés a világba utána. Megszűnt minden egyéb. Évekre. Semmi nem érdekelt. Annyi sem, hogy kinézzek az ablakon. Csak a család. Bizonyos tekintetben ennek ára lett, az aszimmetria, s e téren van bennem némi fájdalom. Viszont ami a legfontosabb: meg akartam élni az anyaságot, nem akartam kihagyni egyetlen percét sem, és tudom, hogy ez az időszak örök alapul szolgál a lányaimnak. Ezért, azt hiszem, még egyszer, újra, ugyanúgy megtenném.

Álom

Hogy álmodjunk, mindenféle formában: létfontos. Igazi felszabadító erő lehet, ugyanakkor figyelmeztetés is, ha túl nagy az eltérés a megélhető és a megálmodott között.

Bizalom

Enélkül élet sincs, semmi nincs. Nem tudok többet hozzáfűzni. A legértékesebb eleme annak, hogy (együtt)működhessünk.

Csend

Azzal szeretek leginkább hallgatni, akivel beszélgetni is legjobban szeretek. És akkor meg már mindent. Talán az egyik legszebb mondat, amit szerelemtől kaptam ajándékba az volt, hogy tiszta a hangom, és a csöndem is tiszta. Ami erről egyből eszembe jut, az Cseh Tamás „Csönded vagyok” dala.

Demokrácia

Megint csak lételem. Se párkapcsolat, se család, se munkahely, se társadalom nem működhet enélkül véleményem szerint kiegyensúlyozottan. Engem személyesen minden libidómtól megfoszt a hiánya, nem vagyok képes más rendszerben önfeledten működni. Kiszikkadok, funkcióvá válok. Szeretem és inspirál, ha szabadok a tettek, a gondolatok, miközben mindannyian egyaránt felelősséget vállalunk.

Egyensúly

Ezt mindig kerestem, erre mindig törekedtem, kiemelten fontos számomra az élet minden területén. Párkapcsolatban – úgy vélem – sokféle modell lehetséges, de legyen szimmetrikus a felek közt. Társadalomban a különböző oldalak jelenléte fontos, mert ez tartja a rendszert egyensúlyban, és biztosítja a folyamatos fejlődést, és a gondolatok megújulását. A szakmai életemben az egyensúlyt abban találtam meg, hogy van egy nagyon precíz módszertan és szabályrendszer alapján működő kutatói, pszichológiai és coaching hátterem, ami olykor megterhelő is lehet, és van egy nagyon szabadon és gáttalanul szárnyaló alkotói identitásom. Esetemben mindkettő teret kap, ezért be sem merevedek, és nem is csapongok, alapvetően megtaláltam ezáltal egy többnyire stabil belső egyensúlyt.

Érzékiség

Fotó: Reviczky Zsolt

Olyan ez a kérdéssor, mintha ismernél. Igen, fontos nekem. Illetve hát inkább levegő. Second skin – leválaszthatatlan. Volt, hogy meggyűlöltem, próbáltam elrejteni, tudomást  nem venni róla, száműzni, épp a sztereotípiák miatt. De aztán rájöttem, ezzel együtt kell okosnak és tisztességesnek lenni, hogy az érzékiség is szabadon élhessen, mert ez életet is jelent, szenvedélyt, ami a halál ellenfele.

Félelem

Itt is az a paradoxon, hogy minél inkább elrejteni szeretnénk, annál inkább eluralkodik rajtunk. Félni ér, sőt, teljesen természetes. A félelemtől való félelem ijesztő inkább, nem maga a félelem. Félelmeink a részeink, hozzánk tartoznak. Én állandó párbeszédet folytatok a félelmeimmel, szeretek a gyerekeimmel is beszélni az ő félelmeikről, minél többet, minél gyakrabban, megtanítani valamiképp a kezelésüket. Úgy hiszem, hogy a félelmek vállalása felszabadító, erőssé tesz, és ez a módja annak is, hogy lehetőséget találhassunk a megoldásukra. Megengedjük magunknak azonban azt is, hogy ez nem mindig lehetséges. Egyik fókusztémám íróként, coachként, emberként, szülőként ugyanaz: az érzelmeinkhez való jog, azok szabad megélése, a szembenézés, a vállalás, ezeken a folyamatos munkálkodás.

Gyerekkor

Örök témám, örök forrás. Visszatérés gondolatban, értelmezés, aktualizálás, megértés, párhuzamok. Szeretem ezt a kalandot, ezt az utazást, külön katartikus, amikor ebbe bevonom a lányaimat, vagy akár az olvasók közösségét, és mindenki reflektál, hoz valamit a közös történetbe, amit együtt építünk. Emlékezni fontos, ez egy rituálé, a kapcsolódás az idősíkok között, az identitás megerősítése. Bizonyos esetekben blokkok oldása is történik általa, mondjuk én szeretek akkori szégyenérzeteket behozni a jelenbe, és feloldani. Ránézni most a gyermekre, aki akkor szégyenkezett, és látni, láttatni, hogy valójában semmit sem követett el, csak a rendszer büntetései voltak tévesek, és meglátni, hogy a gyermek szerethető, emberi, és elfogadható, és ezáltal a felnőtt egy megerősítő megbékélést élhet át, ami fontos részét képezi az életútnak.

Honvágy

Ez a legkevésbé került belém valamiképp. Talán nem helyekhez, vagy tárgyakhoz ragaszkodom, ezek jelentősége kisebb számomra, sokkal inkább emberekhez, ezért az otthont emberek jelenléte őrzi, s ha ők velem vannak, nincs hiányérzetem. Emberek hiányoznak leginkább és a hozzájuk kapcsolódó hely. Ugyanakkor persze átélek nosztalgiát, nagyon erős reflexióim beindulnak egy-egy rég szeretett hely láttán, de alapvetően minden fontos helyet magamban őrzök, és velem van, bárhol is legyek.

Illat

Alapmániám az illat, a szag. Ha ez akadály, nem tudom átlépni. Ha ez kötelék, örökre beépül. Képes vagyok menni egy szag után, bevésődik, tudom, ki az, akihez tartozik. Vannak ismerős szagok, vannak idegen illatok, ezek információtartalma nagyon mély, bizalom vagy bizalmatlanság alapját képezi, és ez olyan zsigeri jelzés, amiről úgy vélem, hogy el kell fogadni, és érdemes rá figyelni. Parfümmániás voltam régen, a szüléseimmel ez tompult, ma már a nagyon egyszerű, tiszta és karakteres illatokat szeretem. Ha nem szeretek bele a szociálpszichológiába végezetesen, valószínűleg orr leszek, parfümőr.

Jövő/kép

Nagyon sokat foglalkoztam a múlttal, analitikusan, ami fontos részét képezte annak, hogy az identitásaim sokféle elemét összerakjam, integráljam. Aztán eljött a pont, amikor az az igény támadt fel bennem, hogy mindezzel a tudással miként lehetne a jövő felé fordulni. Először is úgy, hogy meg kell élni a jelent. A jól megélt jelen formálja a legkívánatosabb jövőt. Így jött be a coaching, mint gyakorlati módszer tanulmányozása, az elméleti pszichológiai kutatások mellé. Sokat nyertem általa, és elindultam kifelé, az emberek felé. Megéltem a bennem lévő erőt, ami nemcsak engem tett szabaddá, hanem másokra is felszabadítóan hat. Sok hatást ötvözök általa, és örömteli látni, hogy működik a praxisban, segíti az embereket, akik hozzám fordulnak, az elakadásuk oldásában, abban, hogy önmagukra találva elinduljanak.

Kudarc

A legnagyobb sikereimet kudarcként éltem meg. Ami kívülről sikernek látszott, szégyelltem. Nem tudtam örülni annak, ha harmincezer példányban elment egy könyvem huszonvalahány évesen, mert életbe lépett egy sztereotípia, miszerint ha fiatal nő ekkora sikert ér el, akkor az csakis ostoba ribanc lehet. Racionálisan persze semmi összefüggés, de mégis. Nem tudtam feldolgozni. A támadásokat sem, az ünneplést sem. Ma ez nagy erőforrásom a munkám során, tudok segíteni másoknak feldolgozni a sikert, a kudarcot, miután mindez csak nézőpont kérdése. Értem, mi a megrázó ebben, ismerem a veszélyeit, belülről is, átélt élményként, kívülről, pedig ismerem a szakmai keretét. Aminek semmi külső látványa nem volt, azt éltem meg szakmai sikerként leginkább. Hogy egy összetört ember egy coaching folyamat során megerősödve távozott, vagy hogy konvertáltam hazai viszonyokra az öregedéskutatás alapjait a saját szakterületemen.

Lecke

Hajnalokig írtam, petróleumlámpa mellett, kisasztalnál. Anyám mindig bejött, hogy hagyjam már abba, aludjak is valamit, jó lesz úgy már, elég lesz. De én mondtam, hogy nem, még nincs vége. Jó tanuló voltam, első. Sokan nem szerettek érte.

Mosoly

Amikor az első diplomám után tanítani kezdtem egy gimiben, megnyertem a Legvidámabb Tanár Díját. A gyerekek szerettek. Abban az évben ért a rablótámadás az utcán. Miután kijöttem a kórházból, azt mondták, már nem vagyok olyan vidám. Nem vagyok egy negédes karakter, játszmákban részt nem veszek, hanem inkább kissé antiszoc lettem. Keveseket engedek igazán közel, de őket nagyon. A szenvedélyemet alapvetően megőriztem.

Napszak

A gyerekek születésével minden átállt. Hozzájuk igazítok mindent. Régen éjjel írtam, ma már hajnalban kelek. Mire felébrednek, elrendezek mindent, és abba a csöndbe, még félig álomszerű állapotban érkeznek meg a pszichoprózák. Olyan érzés, mintha valaki diktálná. Így született meg az új első könyvem, az Akik nem sírnak rendesen. Hajnali sírások gyűjteménye, némi háttér tudománnyal ötvözve.

Nyár

Játszóterek, táborok, homok, sár, három lány. Mi. Farzsebemben a mobilom, amikor eljátszanak, én felügyelet közben egy nyár alatt telefonba egy fél könyvet megírok.

Olvasók

Közösség vagyunk. Egymást folyamatosan erősítő, támogató, visszacsatoló és elfogadó, nyitott közösség. Oda-visszahatnak az energiák, kölcsönösen. Állandó kapcsolatot tartunk, ennek felülete a Facebook, de vannak olvasótalálkozók, olyankor belefér egy ölelés is. Nagyon fontos részét képezi a munkásságomnak az olvasókkal való kapcsolattartás. A halálból hoztak vissza, némelyiküket én hoztam vissza ugyanonnan. 

Öröm

Akármi érjen, akárhogyan, akárhányszor, mindig van bennem egy mélyről feltörő, örök és elapadhatatlan belső életöröm, nem tudom miből, honnan. Egyszerűen tudom, hogy érdemes, és hiszem, hogy jó lesz minden. De ehhez az kell, hogy mindig azt mondjuk, ami van. Akkor is, ha az éppen nem tetszetős.

Pénz

Hát ha valamilyen téren totálisan lúzer vagyok, akkor ez az egyik. A másik pedig a technika. Na jó, van még egy: a többváltozós statisztika!

Reváns

Teljesen átértékeltem e téren mindent. Minden reváns nekem fáj. Nem veszek revánsot. Képes vagyok feldolgozni másképpen. Elegánsan túllépek. Nem tökölök ott, ahol nem méltó a létezésem.
Tudom, hogy ez a szó azért is szerepel itt, mert az egyik régi könyvem címe. Sokat vezekeltem miatta. Azzal együtt, hogy akkor, huszonévesen hittem a létjogosultságában, ma már nagyon szigorú etikai szempontok szerint írok, tömény szimbolikus nyelven, egészen másfajta reváns ez. Sőt, nem is reváns. Egyéni és kollektív traumafeldolgozás inkább, ami teljes mértékben vállalható most is, tíz év múlva is az lesz és bármikor.

Sírás

Ez meg az új kötetemre és egyben korszakomra utaló szó. Sűrítmény valójában, hiszen összességében a veszteségek többféle feldolgozási módjára utal. Rendkívül fontosnak tartom a gyász rítusait, hogy az ember merjen teret adni a fájdalmának is, azt felismerje, megélje és dolgozzon vele. Csak így adhat magának lehetőséget egy újrakezdésre. A gyengeség vállalása erő.

Szabadság

Lételem újra. Az egyetlen, mi emberhez méltó. Miközben erről hosszasan írok, hogy alapjaiban illúzió, mivel az ember nagymértékben kiszolgáltatott, úgy vélem: mentális szabadságunk alapvető emberi jog.

Társ

Ezt a területet teljesen intimen, a nyilvánosságtól távol kezelem. Értek veszteségek, természetesen. A szakmaiságomat használom a feldolgozásukra. Mivel családban kell gondolkodnom, felelősséggel tartozom. Ami biztos: az alkotás most már örök társ, többé nem mondok le róla, mint egykor, mert részét képezi az identitásomnak. Aki engem elfogad, annak velem együtt ezt a bőrrétegemet is el kell fogadnia, többé nem vagyok hajlandó megnyúzni magam. Én is képes vagyok a másik identitásának az elfogadására, mert egy kapcsolat csak közös felelősségvállalással lehet működőképes.

Út

Ez alatt én folyamatot értek. Hogy sosincs vége a munkának, a fejlődésnek, az ívnek. Amikor vége van, az a vég, tényleg. Amikor már nem kérdőjelezed meg többé önmagad, megállsz. Egy-egy utcának vége lehet, sőt, szükségszerűen vége kell, hogy legyen, de az útnak nem lehet vége. Csak egyetlenegyszer, végleg.

Végzet

Egyre inkább úgy vélem, elkerülhetetlen. Hogy bizonyos mértékű egyéni döntési szabadságunk van, de a mozgástér mégis meghatározott. Hogy bárhogy is küzd az egyén, mégiscsak ugyanoda visszatér. Az eredethez, a maghoz, az origóhoz, a gyökérhez. Ez vagyok én. Erre vágyom. Próbálom elkerülni, de visszatér. És vissza kell térnie, mert végzetes az elfojtása. Velem is így volt. Nem akartam többé írni. Elmentem kutatónak. Nulláról kezdve, sőt, mínuszról, másik identitást építettem. Eltelt tíz év, és rájöttem ugyanarra. Mi számít egy emberi életben leginkább? Az emberi kapcsolatainak minősége. Akkor ébredtem rá arra, hogy régen is erről írtam. És most is, csak másik műfajban. És amikor felismertem ezt, hogy ez képezi az én mozgatómat mégiscsak, ennek elemzése, vizsgálata, megírása, akkor szabadítottam fel magam. Összeeresztettem a jelent a múlttal és a jövőmet kirajzolta. Tulajdonképpen ezt csinálom a praxisomban, a saját példámból és a kutatásaimból tanulva: hozzájárulok, hogy a másik ember megtalálja, mi az ő saját és önmagával azonos mozgatórugója.

Zene

Mindenség. Az élettől elválaszthatatlan. Ez is a legbelső identitás része. Zene szól, ha takarítok, utazom, írok, akkor is zene szól a fejemben, ha csend van körülöttem. Leginkább a magyar underground. Nagyon erős azonosság, nagyon erős, élő érzések. Tánc, flow, direkt terápiás hatás.

Zsáner

Gyakori kérdés felém. Sokszor zavart, menekültem tőle. Könnyen szorít sztereotípiákba. Mára megszerettem, vállalhatom, megengedtem magamnak ezt a jogot, hogy akár erről is beszéljek. Szabad lélek és szabad gondolkodó vagyok, nem kötnek gúzsba tabuk. Idáig eljutottam. Az életútkutatások és az önismeretem is rávezettek, hogy mi az, ami igazán fontos számomra egy emberi életben, vagyis egy másik emberben, akivel kapcsolatba kerülök. Ezek olyan mutatók mentén bomlanak ki, hogy például kivel tudok hajnalig beszélgetni egy sötét szobában. Megnyit-e ajtókat bennem. Jó-e az érintése. Jó-e maga az ember. Empatikus-e másokkal, fontos szociális kérdésekre érzékeny-e. Tehát az érzelmi-mentális-fizikai kötés erőssége. Ezekhez még csak fény sem kell. Ha ezek megvannak, és lámpát gyújtunk, onnantól már szinte mindegy. Ha egy zsáner-jellemzőt mégis mondanom kellene: szeretem, ha van szakálla.

Tisza Kata a Facebookon >>

 

Akik nem sírnak rendesen

 

Tisza Kata ötödik könyve több éves szerzői csend után 2017-ben jelent meg. 

Tisza Kata pszichoprózái (és versei) különös, kagylószerű szövegek. Egyszerre mélyen személyesek, ugyanakkor merítenek a kollektív tudattalanból: mindenki a saját sorsára ismerhet bennük. Az Akik nem sírnak rendesen egy érintetlen, sima vízfelszín áttetszőségével mutatja meg az emberi kapcsolatok mögött húzódó fullasztó valóságokat. És az elmúlást. És a halálfélelmet. És a gyászt. Legnemesebb érzelmeink álarca mögül ördögök közönyös arca bámul. Hiába fordítunk hátat, a szembesülés elkerülhetetlen. Egyszerre szívszorító és gyógyító könyv. (Babiczky Tibor)

Nem hiába vártuk ezt a könyvet. Fényt ad, hogy bevilágítsunk fájdalmaink, elfojtott emlékeink, indulataink és visszatérő álmaink sötétjébe, és fegyvert ad, hogy megküzdjünk a tükörképeinkkel. Történeteket ad, töredékeket, lírát és balladákat, és közben kemény, kopogós prózát. Életet ad. Éleket. A vajúdás visszafojtott ordítása lüktet a mondataiból, keserűség és fegyelemmel zabolázott vad érzékiség. Csiszol, dörzsöl, metsz, fényes kövek alakulnak a keze alatt, egymásra rímelő szögletek, szövegek. Sebeznek és gyönyörködtetnek egyszerre.
Ezek a prózaversek, ezek a józanság és az őrület határán lélegző és lihegő mondatok, ezek a történetszikrák szólnak hozzánk. Megszólítanak. Beszélni fogunk velük, róluk, általuk, beszélnünk kell. Muszáj. Meg kell értenünk végre, hogy kik vagyunk mi, nők, emberek.
Tisza Kata értünk bátor. Hátha nem helyettünk. (Szabó T. Anna)

Kiadó: Scolar Kiadó
192 oldal
Megjelenés: 2017. április 10.
Méret: 120 mm x 194 mm
Kötés: keménytáblás
ISBN: 9789632447254

hirdetés

Mesterházy Mónika

eletszepitok.hu alapító

2013. február 14-én indítottam útjára az eletszepitok.hu-t. Végzettségem szerint szociális munkás, mentálhigiénés szakember vagyok, újságíró, kiadványszerkesztő, intézményi kommunikátor.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás