A nép üvöltő szava. Reflexió a Kecskeméti Vadaskertben történtekre (3.)

Az előzőekben megkapargattunk néhány alapfogalmat, amelyeket használunk, de csak ritkán értelmezünk, úgymint jog, felelősség, erkölcs, büntetés, következmény, felnőttség.

Lehetne könyvet is írni az itt megérintett kérdésekből, azonban ahelyett, hogy 300 oldalban fejtsem ki a véleményemet, gondolkodásra és saját álláspont kialakítására invitállak.

Sokat segíthet, ha egy-egy efféle alapfogalomról van egy kialakult képed. A sajátod, nem közös és nem abszolút, de téged segít tájékozódni egy-egy helyzetben.

Mielőtt a virtuális üvöltözés miértjére térnék, még két aspektus van, amiről szót kell ejtenem. Az egyik a világ virtualizálódása. Ez a kérdés az előzőekben tárgyalt „következmény” fogalmához kapcsolódik. Ahol és amikor az embernek közvetlen kapcsolódása van a világhoz, ott és akkor igen hamar megkóstolja, mi az a következmény. Nem bura alatt nevelkedik, ha az intelem ellenére megfogja a csalánlevelet, az meg fogja csípni. Ha meghúzza a macska farkát, az meg fogja karmolni. És ha emellett egy valóság-közeli neveltetésben részesül, akkor a szülei elmagyarázzák neki, hogy a csalán már csak ilyen, a macska meg teljesen jogosan védekezik, mint élőlény.

Ha azonban minden virtuális, ha mindig van „következő életed” a játékokban, ha csak nézed a természetfilmben, milliószoros nagyításban, ahogy a csalánlevélből kijön a méreg, de nem érzed, nincs személyes tapasztalatod, akkor sosem fogod fel, mi mennyire komoly, és hogy mennyire visszavonhatatlanok a dolgok az életben. A félregépelt szavakat kitörölhetem, mielőtt a cikket átküldöm a szerkesztőségbe, de a szemedbe mondottakat már nem szívhatom vissza. Tárgyak és különösen élőlények elpusztításáról nem is beszélve.

Röviden: amilyen kényelemmel jár a virtuális világ, s amennyi felesleges szenvedéstől meg is kímélhet, legalább annyi veszélye is van. Ám – a rendszer fiatalsága miatt – még nem is sejtjük, milyen károkat okozhat a rosszul használt virtualitás. Na jó, kezdjük sejteni…

Privilégium vs. egyenlőség

Az utolsó fogalompáros, amit nem szívesen hagytam volna ki, nem más, mint a privilégium vs. egyenlőség. A privilégiumokról már egy külön cikkben esett szó, most csak annyiban „kihagyhatatlan” a kérdés, hogy szem előtt kell tartanunk:

bármely privilégiumot csak valaki más kárára lehet gyakorolni. Ha tehát valakinek lehet valamit, amit a másiknak nem, az a másikban – okkal – feszültséget fog teremteni.

Idősebb pedagógus szájából hallottam, mikor megkérdezték tőle, miért nem akar „elit” osztályt vinni, miért inkább a „briganti” csapatot választja, hogy az „elit” osztályokba sok olyan gyerek kerül, akiknek a szülei különleges bánásmódot óhajtanak magzatuknak, és a szülői értekezlet visszhangzik a „deazéngyerekem, az más!” felkiáltásoktól. Hozzátette: „van neked fogalmad arról, mi történik, amikor 30 ilyen „zéngyerekem”-et összeraknak egy osztályba?”.

Mindez ahhoz kellett, hogy találjunk végre néhány indítékot a hatalmas virtuális népharag mögött. Van, aki azért üvölt, mert ő maga is felelősség-hárító. Tudja (vagy legalábbis sejti-érzi) ezt magáról, de nem szívesen szembesül azzal, ha – akárki idegen esetében is, de – felvetődik az, hogy felelünk a tetteinkért, képességeink és jogaink arányában. Fájdalmas tehát látni, hogy megtörténhet, hogy valaki esetleg-netán kénytelen lehet maga elvinni a saját balhéját.

Aztán van, aki azért üvölt, mert ő a deprivált oldalon van, tehát naponta elszenvedi, hogy mások privilegizált helyzetben több jogot gyakorolnak, ő meg viselheti mások helyett a felelősséget. És ez fáj. Sőt, hosszú távon elpusztít. Egy ilyen esemény újra felidézi minden eddigi sérelmét-fájdalmát, amit személyesen megélt. Van a következetlen és felelőtlen szülő, aki inkább általánosít („a gyerek az már csak ilyen” – ami nem igaz, ha ez annyira általános lenne, szerintem nem is lenne állatkert…), csak ne kelljen látnia, hogy következetlensége és felelőtlensége akár tragédiához is vezethet.

És van az össztársadalmi fájdalom-kiáltás. Az, hogy ezt az egészet, úgy kollektíve, elszúrtuk (igen, olvashatod „k”-nak az „sz”-t…). Az aktív cselekvők és a néma cinkosok. Akik ezt elkezdték, akik kényelemből elfogadták, és akik nem léptek fel ellene azonnal, pedig látták, hogy baj lesz. Minden nap ezer és ezer apró jelet láthatunk, csakhogy ezek jó része nem üti meg az ingerküszöbünket.

Nagy önközpontúságunkban hordhatnánk akár egyenruhaként is egy „mi közöd hozzá?” feliratú pólót. Elfogadtuk „normálisnak”, hogy nincs közünk a másikhoz, annak tévedéseihez, kisiklásaihoz, renitens viselkedéséhez. Ha eléri a Btk. szintjét, majd jön a rendőrség, és intézkedik (vagy nem). De nekünk semmi közünk ahhoz, hogy a szomszédban verés van, ahhoz, hogy az oviban az alig 4 éves kislánynak olyan szókincse van, ami egy matrózkocsmában is megállná a helyét, vagy ahhoz, hogy az egyik 3 éves kővel (!) dobálja a másikat (apropó, mit keresnek krumpli méretű kődarabok egy játszótéren?).

Hogy mi értelme halált kívánni a.) az elkövető gyerekre, b.) a szüleire, c.) a vadaspark igazgatójára, d.) a másokra halált kívánókra? Önmagában semmi.

Ha hiszel bármiféle transzcendens igazságszolgáltatásban, akkor azért. Nem kell sem Istent, sem Karma Urát játszani, azok a szerepek be vannak töltve. A tett és a következmény akkor is van, ha üvöltve tagadjuk. Ha nem hiszel ilyesmiben, akkor meg azért, mert akkor csak a „földi” jog van, az meg ott van a jogszabályokban.

Hogy miről szólnak akkor ezek a mérhetetlenül heves indulatok? Végső soron, azt hiszem, kollektív félelmünk áll mögötte. Hogy elszúrtuk. És hogy ez az út oda vezet, hogy bármikor úgy járhatunk, mint egy süni, egy gólya, egy szurikáta: hogy mi magunk leszünk rosszkor, rossz helyen. S ott majd azt látjuk, hogy az a világ, amit felépítettünk, nem véd meg bennünket. De még értelme sem lesz a pusztulásunknak, mert nemhogy helyreállna a kibillent világ egyensúlya, hanem még inkább borul a rendszer, még inkább a gonoszság növekszik a Földön. Ez pedig épp elég ok a félelemre.

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 × egy =

hirdetés