Akarsz-e, tudsz-e változtatni? Változás csak akkor következhet be, ha mindkettőre „igen” a válasz

Előző cikkemben a tudatosság alapszintű gyakorlatairól esett szó. Ott kezdődik minden, hogy tudod, mit csinálsz, és tudod, miért csinálod. Ha komolyan veszed, nem kis feladat ezekben a gyakorlatokban rutint szerezni. Lehántani a csinos hazugságokat, hárítani az önigazoló magyarázatokat, viszont befogadni és tudatosítani az indokokat, motivációkat.

Tegyük fel, hogy megy a dolog. Hogy tudatosítottad, mit csinálsz, és van is magyarázatod, miért teszed. Ám továbblépnél, és azt mondod: ezen márpedig változtatni kell! Nos, már a ragozás is árulkodó: kell? Ki mondja meg? Miért kell? Belőled fakad a változtatás igénye, vagy külső nyomás nehezedik rád?

Bármi legyen is a változtatásra „ítélt” terület, két kérdést nagyon alaposan meg kell vizsgálni. Mégpedig azt a kettőt, hogy „tudok-e” és hogy „akarok-e” változtatni. Változás csak akkor következhet be, ha mindkettőre „igen” a válasz.

Nézzünk egy példát:

Anna 25 éves, 165 cm magas, óvónő. Mint tudjuk, az óvónők nincsenek agyonfizetve. Anna szereti a munkáját, de persze szerelemből nem lehet villanyszámlát fizetni. Annát megkeresi Géza, és modellszerződést kínál neki, hiszen fiatal, csinos, szép arcú, jó alakú. Csak legyen 15 centivel magasabb, és ez a 15 centi a combja hosszában jelentkezzen. Ha ez megvan, övé a szerződés, a napidíja több lenne, mint kétheti fizetése. Annának meg sem kell vizsgálnia, hogy akarja-e a modellszerződést: nem tud 15 centit nőni.

Annát megkeresi Tivadar is, aki szintén pályamódosítást ajánl: bizonyos ügyfeleket kellene szórakoztatnia, elkísérni vacsorázni, kicsit iszogatni… és aztán, ahogy az ügyfél kéri, a „kedvére tenni”. Nem kell magasabbnak lennie, csak igent mondani, felvenni a tűsarkút a mélyen dekoltálttal, és megtenni, amit kell. Egy éjszakára annyit ígér ez a „munka”, amennyiért most két hónapot dolgozik.

Anna megtehetné, hiszen semmilyen képességet nem kell „növesztenie”. A kérdés itt az „akarok-e”. Akarja-e Anna ezt a változtatást? Eleve, a pénzügyi változást akarja-e, vagy meg van oldva az élete másképp, és valójában teljesen elégedett az óvónői javadalmazásával? Ha akarja is, akkor is: milyen áron? Konkrétan ezt a fajta változást bevállalja-e azért a nem kevés plusz pénzért?

Az előző cikkben a példa a halogatás volt. Az első két lépés az volt, hogy tudatosítod, hogy halogatsz, illetve az, hogy felismered, miért halogatsz. Most pedig

az a feladat, hogy meghatározd, tudsz-e és akarsz-e változtatni.

Mert sokszor előfordul, hogy bármennyire is „jó lenne” nem így működni, valami a változtatás útjában áll. Nem feltétlenül a halogatás esetében, de megtörténhet, hogy valamely képességnek híján vagy, emiatt valamit egyszerűen nem tudsz megtenni. Ahhoz előbb el kellene sajátítanod egy képességet. De még az is lehet, hogy ez lehetetlen. Vannak lehetetlen dolgok, igen. Kevesen, de vannak. Aztán jöhet az akarás kérdése. Hogy akarod-e igazán, meggyőződéssel. Készségesen megfizeted az árát a változtatásnak? Zavar annyira például a halogatás, hogy rengeteg plusz energia árán belekényszerítsd magad a cselekvésbe? Megéri, ha ezt az energiát olyan területekről kell elvonnod, ahol szintén óriási szükség lenne rá?

Ez is a tudatosság területe: mérlegelni, összevetni a különféle nézőpontokat, s megalkotni a saját álláspontodat. Például felismered, hogy halogatod a kacatos kamra rendbetételét. Igen, utálod, azért. Azt is utálod, hogy ott van, és tudod, hogy kupi van benne, és lehetnek ott fontos kincsek is, de még jobban utálsz foglalkozni vele. Inkább kitúrod, ami kell onnan, aztán gyorsan rácsukod az ajtót, hogy ne is lásd. Tudnál vele foglalkozni? Igen. Nem igényel különleges képességed, meg tudnád tenni, hogy kipakolsz, szortírozol, kidobod, ami nem kell, és rendben teszed vissza a többit. Még leltárt is készíthetnél. A képességed megvan.

Na de akarod-e, hogy ott rend legyen? Ha nem, ne is gondolkozz tovább! Ha neked jó úgy, kuplerájosan, ha úgyis megtalálod, ami kell, akkor azért halogatsz, mert nem is akarod megcsinálni. Lehet, hogy kívülről ér nyomás, hogy rágják a füledet, netán a neveltetéseddel beléd épült belső hang mondogatja, hogy ez így nincs rendben, de valójában egyszerűen nem akarod megcsinálni, és kész.

S persze lehet, hogy akarnád is, de történetesen van egy kéthetes babád, így minden percedre, minden csepp energiádra a babának van szüksége. Így tudatosan dönthetsz úgy, hogy marad a kupi a kamrában. Még mindig nem változtattál semmin – ám a tudatosság iskolájában már egész jól előrehaladtál.

A haladást legjobban a lelki békével tudod mérni. Ha tudod, mit teszel, miért, ha tudod, hogy a változásnak útjában áll-e a „tudok-e” és az „akarok-e”, máris úgy tekinthetsz a működésedre, és az abból keletkező világodra, hogy közben belül megőrzöd a békédet.

Nyitókép: Mark Sebastian

Major Virág

Külsős munkatárs

Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.