Kreatívan a konyhában, avagy variációk egy témára: természetes anyagokkal színezett házi tészta
Még a vidéki nagymamámnál szerettem meg gyerekként a tésztakészítő gépet: nagyon egyszerű masina, megnyugtató érzés használni, de látványnak is hipnotikus, ahogy drapériaként omlik ki belőle a szép, sima tészta vagy a spagetti, a széles metélt. Rendszeresen használom, egyrészt gyakran eszünk lasagne-t, és ez a tésztaforma elég ritka, talán ezért kerül sokba, pedig az elkészítése éppen a legegyszerűbb. A gyerekek szintén szeretik a tésztakészítés napját (kinevezünk erre néha egy napot), mindig kapnak egy kis tésztát, amiből aztán sajátos mintákat és formákat alkothatnak: legutóbb kiderült, hogy a legó alaplapja nagy érdekes nyomot hagy, csak ráteszi az ember a tésztára, rámegy párszor a sodrófával és már kész is.
Az interneten számos videó és leírás található színes, mintás, gyönyörű házi tészták készítéséről, és miután belefutottunk egy ilyenbe, nekünk is kedvünk támadt hozzá: a gyerek kiadták az ukázt a színekre, én pedig a legnagyobb élelmiszeráruházban döbbentem rá, hogy az egyetlen, ott kapható ételszínezék összetevőinél eleve szerepel: „a gyerekek teljesítményére és figyelmére káros hatást gyakorolhat”. Bizonyára máshol van drágábban jobb minőség, de úgy döntöttem, bevetem a legegyszerűbb, természetes színezőket.
Tésztának a szokásos receptet alkalmaztam: egy tojáshoz 10 dkg lisztet, de ha valakinek van durumlisztje, azzal tojás nélkül is a legfinomabb tészta készíthető.
A színeket tekintve legjobb, ha port használunk, mert akkor nem kell plusz lisztet hozzáadni a keverékhez: s ugyebár kevésbé erős a szín, ha folyamatosan halványítani kell a liszttel. Így a legerősebb színeket pirospaprikával és kakaóporral értük el. De ezenkívül kipróbáltuk a nyers és a főtt lilakáposztát: az előbbit kicsi vízzel turmixolva, ami szép drapp színűre festette a tésztát (hiába volt a lének erős lila színe), míg a főtt káposzta egy erősebb, koszos drapp színt eredményezett. Használtunk még kurkumát, de alig lett tőle sárgább a tészta, mint egyébként. Bevetettünk zöldfűszert kis vízzel összetumixolva, ez amolyan döglött kekiszínűvé változott. Attól függően érdemes választani, mit szeretnénk készíteni a tésztából: mi levesbetétként lestyánt használtunk, de bazsalikom és oregánó is jól jöhet, ha például lasagne-t vagy spagettit készít az ember. Utólag azt mondjuk, a legközelebb csak a kakaó, a pirospaprika és a nyers káposzta marad. Ez utóbbi azért, mert a drapp színhez könnyebb bármit párosítani, mint a sárgához.
A formázásról itt írtunk korábban, maga a mintázás pedig nagyon egyszerűen működik, az alaptészta felületét kicsit bekenjük vízzel, és rárakjuk a mintát: csíkokat (szélesmetéltből), tészta kiszúróval szíveket, köröket, fenyőfát vagy csillagokat, amit szeretnénk. Türelmesebbek számára lényegében bármi kirakható, amit darabokból lehet, akár egy kubista festmény is, de tésztaként alapvetően olyan ismétlődő mintákban érdemes gondolkodni, ami lasagne-n kívül még masnis tészta és nagykocka formájában látható jól, a spagetti érthető módon nem adja vissza.
Ha kész a minta, kicsit rányomkodjuk kézzel, azután a sodrófával is megpróbáljuk kicsit jobban belenyomni a tésztába, ezután pedig nagyon óvatosan tekerjük át a tésztakészítő gépen, hogy ne gyűrje be. Nekem úgy sikerült, ha függőleges vezettem bele, nagyon ügyelve mindkét oldalra: akkor gyűrődik, ha valamiért az egyik oldalon jobban halad a tészta. Ilyenkor a minta tönkremegy.
Azt gondolná az ember, hogy a kakaónak nagyon erős íze van, de hogy egy hatéves reakcióját közvetítsük: „Ennek tökre tészta íze van!” Még nem próbáltunk ki mindent, de alapvetően úgy látom, hogy a plusz ízt csak akkor érezni, ha magában eszi a tésztát az ember, alapvetően elnyomja a feltét. Azért persze a kakaósat édesen ettük, lekvárral, mákkal, de elképzelhető sós kombinációkkal is, ha nem is paradicsommal, inkább spenóttal, hússal.
Érdemes azt is tudni, hogy száraz formban a színek nagyon tompák, de főtt tésztaként sokkal élénkebbek. S ami a hátránya, épp az az előnye is a természetes alapanyoknak, hogy nagyon szép pasztell összeállításokat lehet alkotni belőlük. Ha valaki nem direkt szivárványt szeretne a tésztában viszont látni, hanem egy kis természetes egyediséget, annak tökéletes módszer.
Zöld Toll-díjas újságíró, szerkesztő
Közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként, sokáig kulturális vonalon is tevékenykedtem, aztán megtaláltak az ökológiával, megújuló energiával, fenntartható technológiával kapcsolatos témák: ebben igazán megtaláltam önmagam, emberként, újságíróként is – a szakmai elismerések is így értek el. Elsősorban a környezettudatosság érdekel, ezt a kérdéskört olyan szempontból érdemes megközelíteni, amely a hétköznapi embert a leginkább érdekelheti: inkább a gyakorlat, mint az elmélet oldaláról, inkább a megvalósult, működő projekteket ismertetve, mint a távoli jövőbe vesző álmokat. Szeretem bemutatni az embereket, akik megalkotják vagy alkalmazzák az alternatív módszereket, ezenkívül szívesen foglalkozom a közösségeket teremtő, illetve erősítő mozgalmakkal, mint amilyenek a nagyvárosi közösségi kertek vagy a közösségi mezőgazdálkodás… Megtépázott az élet; mindig azt igyekszem átadni, hogy – bármilyen közhelyes is – a szeretet a legfontosabb. Ha azokkal lehetsz, akik szeretnek és akiket szeretsz. És ha erre figyelsz, örülni fogsz a kávénak reggel, az éppen következő évszak jeleinek az utcán, egy mosolynak egy idegentől, az alvó kisgyerekednek vagy annak, hogy jól áll a hajad reggel és nem kell beszárítani… Az élet szép. Tényleg.